MAVESZ Közgyűlés 2021

2021-mavesz-kozgyules

A járványhelyzetre tekintettel április 29-én online rendes évi Közgyűlést tartottunk, amelyen a MAVESZ 2020/2021. évi tevékenységéről szóló jelentéshez Zsinkó Tibor elnök fűzött szóbeli kiegészítést. Hangsúlyozta: iparágunk rezisztensek mutatkozott a járványhelyzet előidézte gazdasági visszaeséssel szemben, 2020-ban az iparági nettó árbevétel csökkenés a feldolgozóipari átlagnál jóval kisebb volt, a vegyiparban alkalmazásban állók létszáma bővült, a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó keresete közel 30 százalékkal volt magasabb a versenyszféra átlagánál. A MAVESZ soron következő feladatai közül kiemelte a 2021-2030. évekre szóló vegyipari stratégia kidolgozását. Szervezeti kérdésekről szólva rámutatott: a MAVESZ-nak jelenleg 54 tagja van, és keretei között 2 szakszövetség is működik, a taglétszám a kezdetektől folyamatosan bővült, több éve stabilan 50 felett van.

A Közgyűlés a 2021. június 1-től 2025. május 31-ig terjedő időszakra egyhangúan megválasztotta Szabó Csaba István urat a MAVESZ igazgatójának; szintén elfogadta a Szövetség szakmai beszámolóját és költségvetését.

A Közgyűlés a fiatalok vegyipar iránti érdeklődésének felkeltését célzó video vetítésével zárult, amely megtekinthető a Youtube-on, ezen a linken.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Newsletter Subscription

If you would like to be informed about latest news in the chemical industry, please provide your name and email address!