Nagy sikerrel rendeztük meg 2025. május 16-17-én a Magyar Vegyipari Szövetség – Szabó Szabolcs Alapítvány Projektverseny országos döntőjét. A döntőbe 14 csapat jutott be, ahol 5 perces prezentációban mutatták be a projektet és a megállapításaikat. Ezután a Műegyetem Aulájában berendezett standoknál a csapatok részletesebben beszéltek eredményeikről az érdeklődőknek és a zsűri tagjainak. Lenyűgöző volt a fiatalok lelkesedése és tudása, a projektek sokfélesége. Gratulálunk minden résztvevőnek! A csapatok által készített prezentációk, valamint a versenyről készült fényképek hamarosan megtekinthetők lesznek a zoldvegyertek.hu honlapon. Részletes beszámoló az alábbi cikkben található.
A Projektverseny gondolata már évekkel ezelőtt megfogalmazódott a Szabó Szabolcs Alapítványnál, jelesül Dr. Murányi Zoltán, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) tanára, az egri Csillagvizsgáló és Tudományos Élményközpont vezetője, az Alapítvány önkéntese és Kémia Mobillabor tanára fejében. A kezdeményezéshez csatlakozott a Magyar Vegyipari Szövetség, az Sz2A együttműködő partnere, és 2024. októberében először írtuk ki 10-11. osztályosok csapatai számára, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljaira alapozott újszerű versenyt.
A Projektverseny megszervezését és lebonyolítását irányító Versenybizottság tagjai az alábbiak voltak: Dr. Hornyánszky Gábor dékánhelyettes, egyetemi docens, BME VBK; Dr. Murányi Zoltán főiskolai tanár, EKKE; Dr. Petz Andrea középiskolai tanár, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma; Skodáné Dr. Földes Rita egyetemi tanár, Pannon Egyetem; és Szabó Csaba igazgató, MAVESZ. A Versenybizottság munkáját végig nagyban segítette Tóth Ugyonka Helga, az EKKE tanárszakos hallgatója.
A csapatok novemberig regisztrálhattak, majd márciusig készíthették el projektjeiket és tölthették fel az erre vonatkozó dokumentációt. A héttagú zsűri az elkészült munkák alapján végül összesen 14 csapatot hívott meg az országos döntő Projektnapra.
CANnibálok, Arany János Református Gimnázium és Kollégium (Nagykőrös)
Felkészítő tanár: Mészáros Hermina
A csapat tagjai: Szabó Zsombor, Molnár Johanna, Diepmaat Roxy, Kovács Máté
Projekt címe: Biotechnológia: A konzervdobozok visszagyűjtésének és újrahasznosításának lehetőségei
Komposztőrök, Kölcsey Ferenc Gimnázium (Budapest)
Felkészítő tanár: Keresztes Jusztina
A csapat tagjai: Faragó Fanni, Gyulai Zsófia, Dang Huong Giang, Kellermann Kincső Éva
Projekt címe: Komposztáló folyamatok
Piromániások, Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, Székesfehérvár
Felkészítő tanár: Kiss Ildikó
A csapat tagjai: „Somogyi Luca Panna, Áldott Richárd Adrián, Papp István, Fekete Attila
Projekt címe: Robbanunk! (avagy mekkora áldozatot követel a tűzijáték)
Katalizátorok, Batthyány Lajos Gimnázium (Nagykanizsa)
Felkészítő tanár: Martonné Pálfalvi Katalin
A csapat tagjai: Csinger Levente, Bencsik Károly, Hortobágyi András, Jeszek Anna Eszter
Projekt címe: A körforgásos gazdaság múltja, jelene, jövője
Elektronvadászok, Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (Zalaegerszeg)
Felkészítő tanár:Bíró Ildikó
A csapat tagjai: Kozma Bianka, Vörös Zsombor, Csák Kristóf, Zavilla Andor Koppány
Projekt címe: Hulladékgazdálkodás és növényvédőszerek
REBAG+, Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium (Győr)
Felkészítő tanárok: Kalydi György, Kurcsics Rafaella
Takács Johanna, Ágoston Fanni, Lichtblau Lili, Toperczer Kata
Projekt címe: Műanyagok újrahasznosítása
Vizes négyes, BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum (Budapest)
Felkészítő tanárok: Petri Judit, Bődi István
A csapat tagjai: Pállai Dániel Soma, Litványi Adrienn, Füzy András Dávid, Babó Levente
Projekt címe: Ivóvizek és természetes vizek vizsgálata
Dózsik, Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium (Budapest)
Felkészítő tanár: Bancsókné Hafiek Mária
A csapat tagjai: Bolgár Dóra, Boros Aisa, Farkas Mária, Nagypál Mira, Németh Dalma
Projekt címe: Csatornaszörny, avagy szennyvíztisztítás ökotudatosan
Génikusok, Baktay Ervin Gimnnázium (Dunaharaszti)
Felkészítő tanár: Zsebe Zsuzsanna
A csapat tagjai: Nádai Dorottya Rita, Nagy Flóra Éva, Pál Kata, Simon Adél, Szabó Odett, Andrusecz-Ofella Adél
Projekt címe: Biotechnológia: szennyvíztisztítás, komposztálás
PolySzaurusz, Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma (Debrecen)
Felkészítő tanár: Bárány Zsolt Béla
A csapat tagjai: Ágoston Bence, Dezső Bálint, Fazakas Janka Míra, Reichel Kíra Zsófi, Vitéz Dóra
Projekt címe: Tényleg lebomlik?
BlaNoVaCi Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola, (Tiszafüred)
Felkészítő tanár: Szabóné Gyöngy Gyöngyi Veronika
A csapat tagjai: Kiss Blanka, Kovács Cintia, Varga Vanessza, Farkas Noémi
Projekt címe: Tartósítás a tejiparban
Vegetables, BMSZC Than Károly Technikum és Szakképző Iskola, (Budapest)
Felkészítő tanár:Tóthné Ablonci Diána
A csapat tagjai: Kelemen Noel Tamás, Kozák Kinga, Orbán Bence, Tátrai Zsombor, Tóth Máté, Terdik Dániel Máté, Tánczos Noémi
Projekt címe: Egészség és jólét
Cseppkémikusok, Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola (Tiszafüred)
Felkészítő tanár: Szabóné Gyöngy Gyöngyi Veronika
A csapat tagjai: Árnyék Boglárka, Kovács Gréta Anikó, Szepesi-Gacsal Anna, Seress Miléna
Projekt címe: Vízminták összetételének vizsgálata
ReAkció a Földért, Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc)
Felkészítő tanár: Fóris Tímea
A csapat tagjai: Gyurján Lujza, Töttös Maja, Csonka Amira, Kertész Lea Bianka
Projekt címe: Nehézfémek kinyerése szennyvízből biotechnológiai módszerekkel
A két nap „műsorvezetői” tisztét Szabó Csaba, a Magyar Vegyipari Szövetség igazgatója töltötte be. A Döntő megnyitó részében, a BME Központi Épület Dísztermében a rendezők részéről Varga Tamás, a MAVESZ alelnöke, és Holtzer Péter, az Sz2A elnöke köszöntötte a résztvevőket. A házigazda BME rektora, Dr. Charaf Hassan, és a BME VBK dékánja, Dr. Szarka András üdvözölte a csapatokat és tanáraikat az Egyetemen. Dr. Raisz Anikó, a versenyt támogató Energiaügyi Minisztérium államtitkára tartotta meg a nyitó előadást a fenntarthatósággal, körforgásos gazdasággal kapcsolatos kérdésekről.
Ezt követően, a délután során került sor a „lényegre”. A 14 csapat mindegyike, egymást követő 5-5 perces prezentációban adta elő röviden az általa elkészített projekt lényegét, megállapításait. Ezután az Aulában berendezett standoknál a csapatok részletesebben be tudták mutatni eredményeiket az érdeklődőknek, természetesen a zsűri tagjainak, és nem utolsósorban még egymásnak is.
A zsűri tagjai a következők voltak: Baranyi Ilona középiskolai tanár, Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium; Farkas László címzetes egyetemi docens, principal engineer, BorsodChem; Dr. Gelencsér András akadémikus, egyetemi tanár, Pannon Egyetem; Hotziné Pócsi Anikó középiskolai tanár, debreceni Tóth Árpád Gimnázium; Dr. Molnár Mónika egyetemi docens, BME VBK; Plánder Norbert anyagáram és termékigazgató, MOL MOHU; és Dr. Tóth Zoltán egyetemi docens, Debreceni Egyetem.
A zsűri az előzetesen beküldött projektek alapján elvégzett előszűrés és értékelés, majd a helyszíni prezentáció, és a standoknál tett, részletekbe menő látogatás és beszélgetések alapján alakította ki a végleges pontszámokat, sorrendet. De a díjkiosztó előtt még több érdekesség is várt a résztvevőkre, a diákokra és tanáraikra.
Péntek este a VeBio Tehetség Csoport, a BME VBK középiskolások tehetséggondozásával foglalkozó szervezete tartott a diákok számára játékos foglalkozást. Eközben a szervezők is alkalmat találtak arra, hogy a csapatokat felkészítő tanárokkal folytassanak beszélgetést a benyomásaikról, visszajelzéseikről, a Projektverseny következő tanévi folytatásának kérdéseiről.
A pénteki nap zárásaként Császár Péter, a MAVESZ elnöke, a MOL Petrolkémia Zrt vezérigazgatója látogatott el a diákokhoz és tartott izgalmas, már szinte az éjszakába nyúló beszélgetést a MOL Csoportról, olajról, műanyagokról, fenntarthatóságról, és mindenről, ami csak érdekelte az igen aktív hallgatóságot.
Másnap, szombat reggel öt, a fenntarthatósággal és szemléletformálással, illetve az egyetemi képzéssel és pályaorientációval kapcsolatos előadást hallgathattak meg a csapatok a következőktől: Dr. Hornyánszky Gábor dékánhelyettes, egyetemi docens, BME VBK; Balla Ágnes, stratégiai oktatási kapcsolatok vezető szakértő, MOL; Haidu Katalin anyagáram és termékigazgató, MOL MOHU; Simkó Róbert, Tűz-, munka- és környezetvédelmi vezető, Soneas; Dr. Fejes Zoltán Officer Sustainability, BorsodChem; Szabó Csaba igazgató, MAVESZ.
Ezt követően kerítettünk sort a már nagyon várt eredményhirdetésre, díjkiosztó ünnepségre. A zsűri két fődíjat és négy különdíjat adott ki, illetve mód volt szavazáson keresztül közönségdíj elnyerésére is.
A 2024-25. évi MAVESZ-Sz2A Projektverseny fődíjasai:
Génikusok, Baktay Ervin Gimnázium (Dunaharaszti)
A csapat tagjai: Andrusecz-Ofella Adél, Nádai Dorottya Rita, Nagy Flóra Éva, Pál Kata, Simon Adél, Szabó Odett
Felkészítő tanár: Zsebe Zsuzsanna
Projekt címe: Biotechnológia: Szennyvíztisztítás, komposztálás
PolySzaurusz, Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma (Debrecen)
A csapat tagjai: Ágoston Bence, Dezső Bálint, Fazakas Janka Míra, Reichel Kíra Zsófi, Vitéz Dóra
Felkészítő tanár: Bárány Zsolt Béla
Projekt címe: Tényleg lebomlik?
Különdíjat kaptak:
Katalizátorok, Batthyány Lajos Gimnázium (Nagykanizsa)
A csapat tagjai: Csinger Levente, Bencsik Károly, Hortobágyi András, Jeszek Anna Eszter
Felkészítő tanár: Martonné Pálfalvi Katalin
Projekt címe: A körforgásos gazdaság múltja, jelene, jövője
Vizes négyes, BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum (Budapest)
A csapat tagjai: Pállai Dániel Soma, Litványi Adrienn, Füzy András Dávid, Babó Levente
Felkészítő tanárok: Petri Judit, Bődi István
Projekt címe: Ivóvizek és természetes vizek vizsgálata
REBAG+, Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
A csapat tagjai: Takács Johanna, Ágoston Fanni, Lichtblau Lili, Toperczer Kata
Felkészítő tanárok: Kalydi György, Kurcsics Rafaella
Projekt címe: Műanyagok újrahasznosítása
Dózsik, XV. Kerületi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium
A csapat tagjai: Bolgár Dóra, Boros Aisa, Farkas Mária, Nagypál Mira, Németh Dalma
Felkészítő tanár: Bancsókné Hafiek Mária
Projekt címe: A csatornaszörny, avagy szennyvíztisztítás ökotudatosan
A Közönségdíjat is a Katalizátorok csapata nyerte el.
Minden résztvevő diák és felkészítő tanár emléklapot vehetett át. Minden felkészítő tanár és díjazott csapat könyvjutalomban részesült. Ők Ed Conway: Anyagi világ – Múltunk és jövőnk hat nyersanyag történetén keresztül elmesélve című kötetét, valamint a Richter TETT-mesepályázat harmadik antológiáját kapták meg. A fődíjasok 500-500 euró értékű, a különdíjasok és a közönségdíjasok pedig 100-100 euró értékű ajándékutalványban is részesültek.
Ezen felül további felajánlások is érkeztek. A legmagasabb pontszámot elérő csapat, a Génikusok, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont jóvoltából részt vehet az AKI Kíváncsi Kutató nyári táborban. A három legmagasabb pontszámot elérő csapat (Génikusok, PolySzaurusz, Katalizátorok) a BorsodChem felajánlásában szervezett gyárlátogatáson vehet részt.
Minden résztvevő csapatnak gratulálunk! A verseny során is elmondtuk, és örömmel tapasztaltuk is, hogy a döntőbe jutott összes résztvevőnek ez már győzelem volt, élvezetes volt a péntek-szombat, egymás munkáinak megismeréséből is sokat lehetett tanulni, és így messze nem csak a „hivatalos” győztesek mentek jó érzésekkel haza.
De még mielőtt hazaindultak, a verseny végén, mintegy levezetésül, még megleptük a csapatokat egy parádés fizika-kémia kísérleti bemutatóval két olyan „nagyágyú” részéről, akiknek bemutatóiból, videófelvételeiből már nagyon sokan tanultak: Härtlein Károly fizikatanár, mesteroktató, a BME Fizikai Intézetének tanszéki mérnöke, illetve a már többször említett Dr. Murányi Zoltán.
Köszönjük támogatóinknak: a MOL Nyrt-nek, a Borsodchem Zrt-nek és az Energiaügyi Minisztériumnak (főtámogatók), BASF Hungária Kft., ÉMK Kft., Soneas Vegyipari Kft. (kiemelt támogatók), Agro-Chemie Kft., Brenntag Hungária Kft., Prochema Magyarország Kft. (támogatók). Köszönjük továbbá a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnek, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karnak, hogy méltó, kitűnő helyszínt adtak a Döntő megrendezéséhez, és rengeteget segítettek a lebonyolításban is, Dr. Hornyánszky Gábor dékánhelyettes, Versenybizottsági tag koordinálásában. Köszönjük a MAVESZ és a Szabó Szabolcs Alapítvány munkatársainak és önkénteseinek, így az eddig említetteken túl Járominé Gyebnár Szilviának és Filep Erikának is a sok munkát a szervezés és a lebonyolítás során.
Mi, a verseny szervezői, pedig innen folytatjuk. Hamarosan jelentkezünk a 2025-26-os tanévre kiírandó, második Projektversennyel. Egy dolgot már biztosan tudunk: 2026 tavaszán a döntő Projektnap házigazdája ezúttal Veszprém, a Pannon Egyetem lesz. Célunk az, hogy a kémiaoktatással, vegyészképzéssel, kémiatanárképzéssel foglalkozó egyetemek mind sorra kerüljenek, és évről évre máshova vihessük ezt a két napos versenyt és „bulit”. Reméljük, hogy a 10-11. osztályosok szemléletformálásához és pályaorientációjához ily módon folyamatosan hozzá tudunk járulni.
1990-2025 MAVESZ All rights reserved | web: Hedi webdesign