A logisztika pusztán költség a cégek életében, amely nem járul hozzá a nyereséghez? A DACHSER Chem Logistics üzletága igazolni tudja, hogy ez a feltevés nem igaz. A vegyiparban különösen versenyelőnyt jelenthet, ha kiszervezik a logisztikát és az ehhez kapcsolódó feladatokat.
BővebbenA CEFIC megnyitotta a jelentkezést a Responsible Care Awards 2024 pályázatra. A 2024-es évben az európai ipari megállapodásról szóló Antwerpeni Nyilatkozat (Antwerp Declaration) fő témái mentén nyújthatók be pályázatok. Idén olyan projekteket és kezdeményezéseket emelnek ki, amelyek az európai vegyipar jövőjét alakítják.
BővebbenA MAVESZ szakmai utánpótlás konferenciáján először adtunk hírt a MAVESZ és a Szabó Szabolcs Alapítvány által közösen szervezendő projektverseny terveiről. A verseny első ízben a 2024-25-ös tanévben kerül majd kiírásra, az első országos döntő házigazdája a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara lesz 2025. április-májusában.
Bővebben2024. március 26-án tartotta a MAVESZ szakmai utánpótlás konferenciáját, „Új készségek és képességek a jövő vegyiparában” címmel. A mostani rendezvény már a harmadik volt a sorban. A konferencia tematikája kapcsolódott az Európai Unió Készségek Európai Éve (European Year of Skills) programsorozatához. A konferencia két legfontosabb témacsoportja a változó környezet (klímasemlegesség, fenntartható vegyianyagok, körforgásos gazdaság) kihívásainak való megfelelés az oktatás és szakképzés területén, valamint a digitalizáció és a mesterséges intelligencia okozta változások és kihívások voltak.
BővebbenAntwerpeni megállapodás: az ipar vezetői 10 sürgős intézkedést kezdeményeznek a versenyképesség helyreállítása és a munkahelyek megtartása érdekében Európában.
BővebbenÉletmentő szabálygyűjtemény Partnerünk, a Magyar Munkavédelmi Akadémia – Egyesület a …
BővebbenA Magyar Vegyipari Szövetség örömmel hívja meg az immár 3. alkalommal megrendezésre kerülő szakmai utánpótlás konferenciájára, amelynek témája ezúttal az új készségek és képességek szükségessége a jövő vegyiparában lesz.
BővebbenMegrendülten értesültünk róla, hogy Szalay László, a Tiszamenti Vegyiművek (Szolnok) egykori vezérigazgatója, a MAVESZ alapító tagja és korábbi alelnöke, a magyar vegyipar jelentős személyisége életének 90 évében elhunyt.
BővebbenVállalataink elkötelezettsége a fenntartható és biztonságos működés mellett. A vegyipari …
Bővebben1990-2025 MAVESZ All rights reserved | web: Hedi webdesign