Beszámoló a Magyar Vegyipari Szövetség (MAVESZ) 2023. október 10-11-én tartott, XXIX. MAVESZ Vegyipari Konferenciájáról

Mavesz-vegyiparikonferencia-Eger-2023-(1)

A múlt héten tartotta hagyományos, immár 29. alkalommal megrendezett, Vegyipari Konferenciáját a Magyar Vegyipari Szövetség (MAVESZ). A két napos rendezvény közel 200 fős hallgatóságában a Szövetség tagvállalatainak képviselőin, szakemberein kívül helyet foglaltak a társszövetségek és tagvállalataik képviselői, valamint a MAVESZ-szel együttműködő oktatási intézmények, egyetemek oktatói, hallgatói is.

A konferencia témái három nagy csoportba voltak sorolva, illeszkedve a vegyipar előtt álló feladatokhoz, kihívásokhoz. Kiemelt célkitűzés a vegyipar számára az EU Zöld Megállapodás (Green Deal) követelményeinek való megfelelés. A vegyipar a klímasemlegesség elérésére való törekvést, a vegyianyagokra vonatkozó fenntarthatósági stratégia megvalósítását, a körforgásos gazdaságra való átállást és a digitalizáció feladatait, kihívásait („kettős-iker átállás – double-twin transition) egy időben, összehangoltan próbálja teljesíteni. A megvalósítás elengedhetetlen eszköze a kormányzattal, a jogalkotókkal (EU és hazai) és a hatóságokkal való szoros együttműködés, amit jól szolgált a konferencia. Ebben a témakörben szó volt a vegyipar helyzetéről és kihívásairól, a magyar kormány energia- és iparstratégiájáról, az EU iparstratégiai céljairól és a klímasemlegességre való törekvés helyzetéről. A stratégiai blokk mellett több szakmai témakörben hangzott el előadás, , a teljesség igénye nélkül például a fenntarthatósági jelentésekről az EU ETS (CO2 kvóta) rendszerről, a kritikus infrastruktúrát képező tevékenységek védelméről, a REACH (vegyianyagok regisztrációja) és a CLP (anyagok osztályozása, címkézése, csomagolása) rendeletek küszöbönálló módosításáról. A MAVESZ évek óta nagy hangsúlyt fektet a szakember utánpótlás, a szakmai oktatás kérdéskörére és immár harmadik alkalommal a MAVESZ Vegyipari Konferencia részévé tette az oktatással, képzéssel, utánpótlással kapcsolatos kérdések tárgyalását is. 

A konferencia hosszú évek óta hagyományosan jól szolgálja a vegyipar feladatainak szakmai értékelését, a jó gyakorlatok bemutatását és a szakmai párbeszédet. Az elhangzott előadások jó alapot szolgáltatnak a későbbi szakmai egyeztetésekhez.

A konferencia előadásai letölthetők az alábbi linkeken: 

október 10. kedd

A magyar vegyipar kihívásai 2023-ban-Császár Péter

A vegyipar helye a magyar kormány iparstratégiájában- dr. Nagy Ádám

Transition Pathway – Marco Mensink

A vegyipar szerepe a magyar kormány energiapolitikai célkitűzéseinek megvalósításában – 
Steiner Attila

A klímasemlegesség kihívásai – dr. Botos Barbara

A PFA-k korlátozása – Patricia Munoz

A REACH és CLP rendelet felülvizsgálatának aktualitásai – dr. Deim Szilvia – nem elérhető

A CBAM bevezetésének és az ETS módosításainak hatása a gyakorlatban – Szász Szilárd

A megfelelésen túl – Betekintés a BorsodChem fenntarthatósági gyakorlatába – Fridel Anna

október 11. szerda

Kritikus infrastruktúra direktíva átültetése a magyar jogrendbe – Angyal István

A munkabiztonság idén életbe lépett változásai, tapasztalatok – dr. Cságoly-Molnár Adrienn

Vegyipar vagy akkumulátor? – Vegyipar ÉS akkumulátor! – dr. Kaderják Péter

A MOHU működésének első tapasztalatai, vegyipari összefüggései – Runtág Tivadar

A nagy mennyiségű szervetlen vegyi anyagok (LVIC) BREF kialakítása – Maurer Krisztián

A MAVESZ Felelős Gondoskodás programjának megújítása – Tóth Angelika

A természettudományos oktatás jövője a magyar oktatáspolitikában – Singer Péter 

Foglalkoztatáspolitikai célkitűzések és a munkaerőpiaci valóság – Kelemen Gábor 

A Szabó Szabolcs Alapítvány tevékenysége – Holtzer Péter

Európai körkép a pályaorientáció jó gyakorlatairól – Szabó Csaba, igazgató, MAVESZ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél értesülni a MAVESZ legfrissebb híreiről, akkor add meg neved és email címed!