2026 október 7-8-án rendezte meg hagyományos egri konferenciáját a Magyar Vegyipari Szövetség (MAVESZ), amely a hazai vegyipar egyik legfontosabb szakmai találkozóhelye. A kétnapos rendezvénynek ezúttal is az egri Hotel Eger & Park adott otthont, ahol mintegy 160 vállalati vezető, szakember, kormányzati és hatósági döntéshozó, valamint nemzetközi szakértő vett részt a szakmai programokon.
A konferencia célja idén is az volt, hogy fórumot biztosítson az európai és a magyar vegyipart érintő legfontosabb szakpolitikai, gazdasági, környezetvédelmi és oktatási kérdések megvitatására, valamint elősegítse a vállalatok, hatóságok és szakmai szervezetek közötti párbeszédet. Az egri konferenciák hagyományainak megfelelően a program a versenyképesség, a fenntarthatóság, a biztonság, valamint a szakember-utánpótlás témakörei köré épült.
A konferenciát Kruppa László, a MAVESZ elnöke nyitotta meg, aki előadásában a magyar vegyipar előtt álló legfontosabb kihívásokat ismertette. A délelőtti szekcióban a résztvevők átfogó képet kaptak az európai vegyipar helyzetéről és a szabályozási környezet várható alakulásáról. A CEFIC képviselői bemutatták az európai vegyipar versenyképességét érintő aktuális fejleményeket, míg a kormányzat részéről elhangzott előadások a magyar gazdaságfejlesztési elképzelések és a vegyipar jövőbeli szerepének kapcsolatára fókuszáltak. A témát kerekasztal-beszélgetés zárta, amelyben a szabályozás és a versenyképesség összefüggései kerültek középpontba.

Kiemelt figyelmet kapott a kritikus vegyi anyagok európai ellátásbiztonságának kérdése is, amely hosszú távon meghatározó lehet az európai és magyar vegyipar működése szempontjából
A konferencia első délutánja a környezetvédelmi és kémiai biztonsági kérdéseké volt. Az előadások és a szakmai vita során a résztvevők áttekintették az európai klímapolitikai célkitűzések változásait, valamint azok hatását az ipari versenyképességre. Kormányzati oldalról hangsúlyosan jelent meg a kérdés, hogy miként tud a vegyipar a fenntarthatósági átállás aktív szereplője lenni.

A délutáni programban szó esett a REACH szabályozás aktuális fejleményeiről, a fluorozott anyagokkal kapcsolatos európai szabályozási kihívásokról, valamint olyan vállalati jó gyakorlatokról is, amelyek a fenntarthatóságot és a felelős gondoskodást helyezik előtérbe. A szakmai előadások ismét rámutattak arra, hogy a versenyképesség és a környezetvédelem csak egyensúlyban kezelhető sikeresen.
A konferencia második napjának délelőttje az oktatás, képzés és szakmai utánpótlás témájával foglalkozott. Az előadók és a kerekasztal résztvevői egyetértettek abban, hogy a vegyipar hosszú távú fejlődésének egyik legfontosabb feltétele a megfelelő számú és felkészültségű szakember rendelkezésre állása.

A résztvevők áttekintették a STEM-területek fejlesztésének lehetőségeit, az ipar és az oktatás együttműködésének tapasztalatait, valamint az európai ChemSkills projekt eredményeit. Külön hangsúlyt kapott a duális képzés szerepe és az iparági vállalatok felelőssége a fiatalok pályaorientációjában.
A konferencia záró szekciója az energetikai, hatósági és egészségvédelmi kérdésekre koncentrált. A résztvevők tájékoztatást kaptak az Európai Unió kibocsátáskereskedelmi rendszerének (EU ETS) legújabb fejleményeiről, valamint a környezetvédelmi szakpolitika aktuális irányairól. Különösen nagy érdeklődés övezte a környezetvédelmi hatósági rendszerrel, az engedélyezési folyamatokkal és a vállalati megfelelési kötelezettségekkel kapcsolatos előadásokat
A programot a CLP-rendelet változásait bemutató előadás, a tűzoltósági és iparbiztonsági tapasztalatok ismertetése, valamint a hatósági működés aktuális kérdéseinek áttekintése zárta.
A MAVESZ ezúton is köszönetet mond valamennyi előadónak, moderátornak, támogatónak és résztvevőnek, akik hozzájárultak a konferencia sikeréhez. Az idei rendezvény ismét bizonyította, hogy a magyar vegyipar számára kiemelten fontos a szakmai együttműködés, a tudásmegosztás és a közös gondolkodás a jövő kihívásairól.
Kruppa László – A magyar vegyipar kihívásai 2026-ban
Sylvie Lemoine – Hogyan tovább vegyipar? – európai fejlemények
Nagy Ádám – A magyar kormány gazdaságfejlesztési elképzelései…
Bognár Balázs – Critical Chemicals Alliance…
George Kapantaidakis – Az EU klímapolitikai célkitűzései…
Rozinka Zsolt Illés – Hogyan tekint a kormányzat a magyar vegyiparra?
Marosvölgyi Nikoletta – REACH aktualitások…
Marco Perfetti – A megfelelő egyensúly megtalálása…
Nyitrai Virág – Innováció a vegyipari értékláncban…
Csapodi Csaba – A magyar oktatási rendszer fejlesztési irányai…
Szabó Csaba – Az EU-finanszírozott ChemSkills projekt…
Naderi Zsuzsanna – Szakképzés az oktatásban, szakképzés a vegyiparban
Tóth Angelika – Az EU ETS új korszaka
Kertész-Káldosi Zsuzsanna – Szakpolitikai irányok a környezetvédelemben
Székely Csilla, Flórián Medárd – CLP: Hogyan kezeljük a gyakori címkeszöveg-változásokat?
Fülep Zoltán – Tűzoltósági tapasztalatok, ipari balesetek kezelése
Almási Győző – Hatósági működés a kormányhivatalokban – iparbiztonság
1990-2026 MAVESZ All rights reserved | web: Hedi webdesign